17. Az első séta

Jött a védőnéni és azt mondta Pannira, hogy a séta az kéremszépen kell és kész. Én nem vitatkozok vele, hisz ő a szakaember, de milyen séta már az ahol nem is éri az ember lába a földet.

Na nekem végülis mindegy, Juditra tényleg ráfér a séta, Panninak meg szerintem édesmindegy, hogy hol alszik. Először csak az erkélyre tettük ki az autós hordozókában kb 25 percre, mert Mózes is megmondta az uristen kukac menny pont hu című filmben, hogy asszimilálódni kell. (aki nem látta az most azonnal keressen rá a youtubeon. 20 perc az egész, de egy életre beég az ember retinájába :) ) Szóval a próbaséta jól sikerült. Semmi gubanc nem történt. Jól bírta a gyerek a hideget. Másnap úgy döntöttünk valóban megjáratjuk. Judit mondta, hogy az épülettömb körül menjünk egy kört, pont úgy ahogy Palibácsi szokott "járőrözni" az elsőről. Én nem akartam a négysávos miatt, mert hát ugye a szmog... Na a lényeg, hogy végülis elindultunk lefele a széchenyi utca felé, de nem jutottunk messzire, mert a Bródy utcán már nem tudtam letolni. Bal oldalt lépcső végig, az út macskaköves... volt valamikor, most inkább macskakátyús. Én ott le nem tolom a babakocsit az már szent. Így hát dobtunk egy jobbost és a buszmegálló, alsó gettó szakaszán átvágva egész a Bazilikáig jutottunk. Mivel nem akartam ismét közút közelébe tolni, inkább lecipeltem a Bazilika lépcsőin. Onnal Széchenyi, majd Dobó tér végül a Zalár patika mellett nyílegyenesen irány haza.

A Bródyn megint csak kis cipelés és a felső  szakaszon már nem vállaltuk be a járdát. Életveszélyes a babakocsis rész felfelé. Jó kis kör volt, csak szerintem jól összeráztuk szegény Pannit a sok térkövön, kágyún, diletáción. Este panaszkodott is hasfájásra. Csak úgy morgott a gyomrocskája egész éjjel. Hat előtt aludt még egy picit, aztán közel öt órán keresztül csak nyűgörködött. Másnap megint sétáltunk picit, igyekeztünk kerülni mindenféle rázatót, de így is összerázhettuk. Éjféltől reggel hatig szenvedtek Juditommal. Hatkor én váltottam le és sikerült végre elaltatnom. Tegnap kihagytuk a sétát így csak 3 órát virgonckodott éjjel. Ma voltunk az államkincstárban megigényelni a járandóságokat, de már az autós hordozót csattintottuk fel a babakocsi vázára. Így sokkal nyugodtabbnak tünt és egyelőre nem hallom, hogy morogna a pocija. Persze lehet, hogy semmi köze sincs egymáshoz a kettőnek, csak én kombinálom túl. Kell még ehhez pár sétás-nem alvós nap-éjjel, hogy kiderüljön.

16. A faragókészlet

Hihetetlen számomra, hogy egy eladót ennyire érdekeljen, hogy hová kerül a portékája. Ambrus Aladárról beszélek, akitől a faragó szerszámkészletet rendeltem. Vasárnap adtam le a megrendelést és hétfőn felhívott személyesen.

Kicsit meg is lepődtem mivel nekem már amolyan sztárféle kategória, hiszen van a youtubeon egy csatornája ahol az összes filmjét végignéztem. Szóval felhívott, bemutatkozott és azután érdeklődött, hogy faragtam e már valaha, lesz e gondom esetleg. Mondtam neki, hogy gyerekkoromba elég sokat farigccsáltam egy bicskával, szerintem nem lesz gond. Azt mondta, hogy rendben van, de mindenképp kér visszajelzést. Nekem még nagyobbra nőtt a szememben ezáltal és azáltal is ahogy szívügyének tekinti a fafaragást. A filmeken is látszik milyen tisztelettel beszél a fáról és a faragásról ráadásul remek áron lehet tőle eszközöket venni.

Ma szerda van és megérkezett a készlet amit rendeltem, benne a hatféle késsel, élezőkővel, élezőbőrrel és nyolc leckével. Látszik, hogy minden egyes szerszám kézzel készült. Még a fadoboz is amiben tárolható. Az első lecke egyharmadát már meg is csináltam. Nem mondom, hogy profi lett, mert pont úgy néz ki mintha egy kezdő csinálta volna, de nem is célom a profizmus.

Egyszerűen csak magam akarok alkotni, beletenni úgy a szívemet, lelkemet, hogy az is érezze aki sok sok év múlva vesz a kezébe. Úgy érzem a tisztelet bennem is megvan a fa és a faragás iránt.

Türelemmel sincs gondom, szerencsére abból is jól állok. Már csak az idő állhat közénk, de amint azt Aladár báttyánk is mondta, a faragás egy jó kis terápia is. Kikapcsolja az embert. Akit érdekel az nézze meg a http://faragoszerszam.info oldalt és Ambrus Aladár videó csatornáját a youtubeon is:  https://www.youtube.com/user/nagygobe

15. A lábtartó

Nézegettük a szopizós foteleket mielőtt Panni született, de hihetetlen drágák ezért úgy döntöttem inkább átalakítok egyet a meglévők közül. Volt füreden egy fotel páram amit még örököltem Gizinénitől a ház előző gazdájától.

Közben jöttek a szomszédba nyaralók aki mindig Gizinéninél nyaraltak és nagyon tetszett nekik a fotel. Kérték is hogy adjam el nekik, de akkor úgy gondoltam, hogy nem adom, lehet, hogy nekem is kell majd a házba. Közben úgy alakultak a dolgok, hogy nem volt szükségem a fotelekre, szóltam a szomszédnak, hogy ha tudja, keresse már elő a vendégkönyvből azokat a nyaralókat és adja meg a számukat. Felhívom és nekikajándékozom őket. Közben ő is és én is elfelejtettem a dolgot így hát megmaradtak a fotelek. Mondhatni szerencsére, mert Panni szobájában landolt mindkettő. Először csak az egyik, végül a másikat is el kellett hoznunk. De ugye kellene valami amire rá lehet tenni a lábát Juditnak szopizás közben szóval barkácsolnom kellett egy lábtartót. Úgy gondoltam, hogy összekötöm a kellemest a hasznossal és többfunkcióssá teszem. Kapott gurulós kerekeket, hogy könnyebben odébb lehessen tolni és felállni tőle a fotelból, valamint kapott egy nyitható tetőt.

Jó kis tároló rekesz lett így a belsejében. Judit szerint jó lesz Panni játékait tárolni, benne de ha akarja széknek is használhatja. Én meg közben arra gondoltam, hogy jó lenne kicsit kidíszíteni. Gondoltam faraghatnék az oldalába valami díszest, vagy mesefigurát, feliratot... utána is néztem, hogy lehet e kapni fafaragó szerszámokat és találtam egy szuper kis oldalt. Mindenkinek ajánlom akit érdekel a téma. Szuper kis oktatóvideók vannak fenn és remek áron lehet szerszámokat, élezőket kapni. Gyorsan rendeltem is egy készletet. ( http://faragoszerszam.info ) remélem a héten meg is jön, mert iszonyatos kedvet kaptam hozzá. EL IS DÖNTÖTTEM, HOGY AMÍG CSAK ÉLEK, MINDEN EGYES SZÜLINAPJÁRA FARAGOK VALAMI AJÁNDÉKOT PANNINAK. Kezdem azzal, hogy a kis lábtartó székecskét megfaragom neki, bár fenyőből készült, amit nem túl jó faragni, de azért megpróbálom. Ha mást nem is de a peremébe körbe belefaragom a nevét, születési adatait. Emlékszem, hogy nagyapám tanított először faragni. Pontosabban nem is tanított, inkább kedvet csinált hozzá. Szuper kis légycsapókat lészített elhasznált gumicsizma szárából és egy darab vesszőből.

Aztán a vesszőt kifaragta egy bicskával és igazi dísze lett a háznak a kis légycsapó. Szerintem ott szerettem bele a fafaragásba. Azóta is szívesen foglalkozok ilyesmivel. Szerencsére apu is hasonló beállítottságú és tőle is sokat lehetett tanulni. Sok botot megfaragtam én is annó. Emlékszem, nagyapa, ha ilyesmit csinált, felvette a kék posztó kötényét amit nyakba kellett akasztani és derékban megkötni. Olyan jó lenne, ha még lenne abból a kötényből. Olyan szívesen használnám én is. Hosszú téli estéken a kandalló előtt ülve farigcsálva, vagy esős napokon a terasz alatt. Szívesen átélném gyerekkoromnak azt a részét újra meg újra.

14. A szobor

Emőkétől kaptunk a napokban egy szobrot. Egy nő eteti gyermekét a kebléből. Nagy becsben tartotta mindeddig, hiszen ezt édesapja adta édesanyjának mikor ő született. Emőke édesanyja pedig neki adta mikor Juditom született. Így hát evidens volt, hogy Juditom is megkapta Panni születésénél. Most rajtunk a sor, hogy vigyázzunk rá míg meg nem születik az első unokánk :)

13. Tesómék

Vasárnap tesómék hozták vissza Zsófit a keresztányomat a kollégiumba, mert itt tanul Egerben a Neumannban. Tesóm szólt, hogy bejönnének megnézni a kis jövevényt. Örültem neki, mert ritkán járnak felénk. Én ugyan mindennap Gyöngyösre megyek dolgozni, de annyi a munka, hogy sosem jut idő a látogatásra. Igazán keveset találkozunk, legalábbis nekem kevés. Folyamatosan küldözgettem a képeket nekik és egyszer mondta, hogy szinte minden este megnézi őket. Nagyon örültem neki. Szerencséjük volt, mert remek időzítéssel jöttek. Épp a 12. részben leírt pelus kálvária után toppantak be ezért kimondottan jókedvünkben találtak.

Arról nem is beszélve, hogy Panni épp nem aludt. Igaz nyűgös volt, mert épp kajaidő kezdődött, de amíg Judit etette addig legalább lefutottuk az udvariassági köröket. Süti, innivaló, rágcsa, karamella, kapucsínó... Uhhhh nagyon finom sütit hozott tesóm Anyukám szokott ilyen finomakat sütni. Vagy anyu volt nagyon jó tanító, vagy tesóm tanult remekül, de nagyon prímán átvette anyu sütési tudományát. Innen üzenem, hogy hétfőre mindössze 5 szelet maradt, de az sem élte meg az öt órát :) Miután jóllakott a kis szentem, megkaptam szokásos büfiztetésre és ezt már a nappaliban kezdtem el tesőmék körében. Az első büfi álltalában gyorsan megvan, a másodikra kell várni néha 20 percet is, de azt már nővérem karjaiban végezte el. Tesóm szerint szuper érzés volt ismét pici babát fogni a kezében. Látszott rajta, hogy élvezi és Panni is olyan csodálkozó szemekkel nézett rá... áááá meg kellett zabálni őket. Én nem gyöztem fotózgatni a telefonommal.

Zsófi is átvette picit, tesóm megtanította neki, hogy hogyan kell fogni egy csecsemőt. Sógorom főleg verbálisan vett részt a gyermeklátogatásban. Jöttek a sztorik a saját gyerekeikről, a nehézségekről, jópofaságokról. Talán majd egyszer mi is így mesélünk az unokáinknak, vagy a rokonainknak Panniról. Jó volt hallgatni. Úgy láttam nehéz szívvel búcsúztak el tőle, főleg tesóm. Talán reménykedik benne, hogy hamarosan unokája lesz, hiszen már minden adott hozzá.

Köszönjük szépen az ajándékot. Igérjük jó helye lesz.

12. Nem vicces.

A pelus az azért van ugye a gyereken, hogy felfogja a végterméket. Persze adott az eset amikor ki kell cserélni. Na most az okosabbak rögtön akció után cserélik, mert hát ritka az az alkalom amikor kétszer csinál be egymás után. Na persze mint tudjuk semmi sem lehetetlen. Történt ugyanis, hogy hallottuk rotyog valami. Mivel valami pelenkakiütést vagymifenét kapott a gyerek ami apró kiütésekből áll altájékon ezért nem csak simán tisztába kellett tenni, de kb 10-15 percig szellőztetni kellett, majd bekenni sudokrennek és utána lehet visszatenni rá a pelust. A kiütés gyakorlatilag a sok nedvességtől jön, tehát igyekezni kell minél gyakrabban cserélni a kis peluskát.

Délután, hallottuk, hogy rotyi volt szóval nekiálltunk pelust cserélni. Viszonylag nyugodt volt úgyhogy szellőztettük a kis popsiját. Nos, először jó ötletnek tünt. Valószinüleg hasmenése lehetett Pannikámnak, mert úgy, ahogy az a nagy  könyvben meg van írva oda is csinált a pelenkázóra. Ok. letakarítottuk, újra letöröltük nedves törlőkrndővel, dehát száradnia kell a kis popsinak ezért nem tettük rá még a pelust, na meg újra be is kell kenni. Még ki se gondoltuk mikor úgy döntött lepisili a ruháját. Ekkor már nevettünk kínunkban, hiszen mit is tehettünk volna. Szóval újra törlés, száradás, ruhacsere. Ekkor már csaknem ordított a kis pöttöm hiszen nem szokott hozzá ennyi szellőzéshez. Igyekeztünk gyorsak lenni, de nem sikerült a puki előtt visszacsomagolnunk. Hmmmm..... ismét saras lett picit a pálya. Nem akartuk megint nedves kendővel törölni ezért száraz törlővel töröltük, de a kenőcsöt azt ugye vissza kellett kenni. Valószinüleg irritálhatja a kis popsiját a kenegetés, mert ismét kitolt egy picit a fenekére. Ekkor már úgy röhögtünk, hogy nem is tudtuk folytatni. A gyerek sírdogál, apa-anya sírósra neveti a szemét. Ha a szomszédok hallották, szerintem elgondolkodtak, hogy hívják e a gyermekvédelmi szolgálatot. Azt még nem említettem, hogy természetesen ilyenkor már tiszta pelus volt alatta és mint az sejthető, saras lett bizony. igaz, hogy cak egy kis pötty, de már azt rátenni nem akartuk a kiütései miatt. Nagynehezen - kb 20-25 perc - után tudtuk végre tisztába tenni. 

Panni jó kislány. Tisztába tétel után legalább két percet várt mielőtt ismét befosott volna...... :)

11. Házirend

Sosem gondoltam volna, hogy mindennek megvan a maga rendje egy kisgyermek első heteiben. Nem úgy van a kéremszépen, hogy csak tisztábateszem és mars vissza az ágyba, vagy kap enni ha éhes. Jackson Galaxy mondta a macskákról, hogy fontos a sorrend a kiegyensúlyozott macskához, miszerint játék, evés, tisztálkodás, alvás, majd kezdődik előlről. A kisgyereknél tisztábatétel, evés, büfi, alvás. Mindezt minimum 3 óránként. Éjszaka is. (Aki ezt kitalálta annak vagy gyereke nem volt, vagy munkahelye) Kezdetben próbáltuk betartani, de olyan édesen alszik, hogy sokszor nem volt szivünk felkölteni. Hozzáteszem, sokszor nem is lehet. Még a kórházban történt, hogy Busipapával kivittük a folyosóra kicsit "sétálni" és közben elaludt. Mi is megálltunk, leültünk, beszélgettünk és néztük milyen édesen alszik. Közbe jött egy fehér köpenyes valaki és egy hatalmas alumínium szerkezetet tolt végig a folyosón. Namost a folyosó az ilyen 10x10-es csempékből volt lekövezve és ahogy tolta végig, mintha egy T-72-es tank vonult volna el előttünk. Lajossal összenéztünk és megállapítottuk, hogy ennyit az alvásról.... de a Pannikám megoldotta a problémát mindössze egy grimasszal. Hozzáteszem, visszafelé jövet ugyanez.

Szóval szerencsénk van így az alvás tekintetében, nem kell suttognunk, ha alszik. Kicsit féltünk a szomszédoktól, mert a szobája ablaka a folyosóra néz és pont az ablak mellett van a folyosót elzáró vasrács. A szomszédok pedig előszeretettel csapkodják. Gondoltam kiírom, hogy "Figyelem sírvakönyörgés: Panni ebben a szobában alszik, kérlek nem csapkodd a rácsot (és egy nyíl ami a szoba ablakára mutat)) de meg se rezzen, ha ilyesmi megtörténik.
Na persze ehhez el kell aludnia. Nem mondom, hogy rossz ilyen téren, mert van, hogy egész gyorsan elalszik, de ha nem akar.... uhhhh.... tegnap délután nem költöttük fel, szegénykém elég nyűgös volt, gondoltuk had aludja ki magát. Főleg én voltam az aki azt mondta, hogy most már várjuk meg a következő etetést, szerintem kár felkölteni egy órával hamarabb és így gyakorlatilag kihagyott egy ciklust.

Érdekes, hogy pont akkor ébredt amikor már költeni akartuk. Én még gyereket ennyire éhesen ébredni nem láttam. Csak úgy cuppogott a szájával, na és persze ordított. nem lehetett vele bírni így csak a tisztábatételig jutottunk, a fürdés kimaradt és rögtön jött az evés. Szegénykém túlaludta magát. Velem is fordult már elő, de gondolom mindenkivel. Reggel felébredsz, áááá alszom még egy picit.... és a pici alvás után úgy ébredsz mint akit agyonvertek. Szerintem ő is hasonlóan érezhette magát, mert szegénykém belealudt a evésbe. Judit próbálta símogatni, ahogy azt a szoptatási tanácsadó tanította, de nem igazán akarta folytatni. Na ilyenkor már álltalában enyém a pálya, megkapom, megbüfiztetem és elaltatom. Este kilenc van kb. Volt egy pici büfi, majd csuklás. Ez állítólag teljesen természetes. Aztán magához térés. Gyakorlatilag teljesen felébredt, s mivel nem evett eleget csakis a cicit kereste. Nem bírtam vele, semmilyen trükköm nem segített. Muszáj voltam felébreszteni Juditot (marhára örült) és pótvacsit kellett neki adni. Természetesen megit belealudt és kezdődött az egész előlről. Büfi, magához térés, cici keresés. Nem akarom részletezni hányféle módszert (hordozóka, pihenőszék, karban, mellkason) próbáltam ki de az Istennek se akart aludni.

Cumi be, cumi ki... Körbesétáltuk az egész lakást, nekem beállt a hátam a derekam és zsibbadt a kezem mire végre nagynehezen háromnegyed kettőkor elaludt és le tudtam tennni a kiságyába.
Az biztos, hogy ennyi időt még nem töltöttünk el kettesben amióta csak megszületett. :)

10. Otthon, édes otthon

Egerbe érve felvettük Emőmamát a munkahelyén, ahol egy kisebb fogadóbizottság várt. Az összes kollegina kijött üdvözölni a családot. Nagyon népszerű egy kisgyermek.

Bármilyen szuper lélekbeható és szemetgyönyörködtető tájképet töltök a Facebookra, az max 50 elismerést kap. Panni első képe több mint 200-at kapott és még mindig csordogálnak a lájkok. Izgatottan vártuk hogyan fognak reagálni otthon "szőröstalpú gyermekink" de előtte még le kellett küzdenünk egy komoly akadályt. 70 lépcső. Lift nincs. Egyszer bele fogok őrülni ebbe a sok lépcsőbe. Eger a lépcsők városa az tuti. Egyszer megszámolom hány lépcsőre kell fellépnem, hogy hazaérjek az egri telephelyről.

Szerintem ha tizessével számolom minden újjamon, akkor is le kell vennem a zoknimat hozzá, hogy legyen elég újjam.

Ugyan az az érzés volt bennem mint amikor Picurt hoztuk hazafelé. Akkor is ugyan ilyen izgatottak voltunk. Juditom lemaradt a lépcsőzésben mivel neki a friss seb nem igazán alkalmas eme sportra. Megvártam, mert filmre szerette volna venni az első találkozást.
Nem is tudom, hogy a félelem, vagy a kíváncsiság volt nagyobb bennük. Picur félt, mert háromszorosára borzolta a farkát. Kormi talán inkább kíváncsi volt, de nagyon közel menni nem mert és visszaugrott Panni minden kacsintására. Végülis kb úgy fogadták ahogy vártuk. Kormosom hűséges testőrként viselkedik, nélküle semmit se lehet tenni a babával. Éjjel mászkál rajtam, ha sír a baba és őrködik ha épp szopi idő van.

Hazaérvén próbáltuk praktikussá tenni a gyerekszobát, Feri hozta a mérleget, anyukám pedig olyan négyfogásos ebédett utaztatott be Kisnánáról apuval egyetemben, hogy még a lábújjaimat is megnyaltam utána (ha már a lépcsőszámolásban levettem a zoknim :) )
Pannikám szobája régebben csak egy szoba volt, de lassan lassan raktárrá alakult. Kb 3 hónapot dolgoztunk vele mire gyerekszoba lett. Festettem figurákat a falra, kapott mesés tapétacsíkot kiságyat, pelenkázót, pihenőszéket, játszószőnyeget.... meg is kaptuk Emőkétől, hogy túl sokat költünk rá, bezzeg az ő idejükbe semmi ilyesmi nem volt és mégis felnőttek. Én ezt meg is értem, de ha azt nézzük az ősemberek nem jártak kórzázba mégis megszültek, szóval akkor mi miért járunk... kár is ezen vitatkozni. A kor fejlődik, még ha nem is mindig a jó irányba, de végülis semmi olyasmit nem kapott ami hasztalan vagy hülyeség.

9. Irány haza

Úgy gondoltam, hogy minden este írok pár sort, ha nem is regényt, de egy két gondolatot mindenképp. Közben rájöttem, hogy ez kb a századik a sorban. Nehéz ám az apák élete. Mindig van valami amit meg kell tenni a babáért, vagy a mamáért. Ez kellene, az kellene, hozzál ezt, hozzál azt. Érdekes, hogy munkából hazafel alig tudok felvánszorogni azon a 70 lépcsőn, de ha Panninak kell valami még rohanni se esik nehezemre öt perccel később.

Ez a történet ott kezdődött, hogy mindent rendben találtak a csütörtöki nagyviziten babánál, mamánál egyaránt így hát kirúgtak minket a kórházból. Nem túlzás a kirúgás. A szobavárásnál már írtam a teltházról, na nem változott ez azóta egy fikarcnyit sem. Valaki frissen összevarrva várta már, hogy mi elhúzzunk onnan. Jött a... nem is tudom mi lehet a beosztásanéni... és kérdezte, hogy mennyi idő alatt tudjuk elhagyni a kórtermet, mert cserélné az ágyneműt. Már össze voltunk pakolva, de még a doki meg akarta vizsgálni Juditom hasát és sebét ezért bizonytalan volt a távozás. Közöltük vele és elment, de amikor csak arra járt mindig benézett. Hozzá kell tegyem Juditnál senki se várta jobban, hogy hazamehessen.

Mikor jártunk vizsgálatokra, többször láttam apukákat üres hordozóval szaladgálni. Kicsit irigykedve néztem őket, hiszen ők már túl voltak a nehezén. Szerintem tudták, hogy nézzük, és irígykedünk. Abból gondolom, mert mikor hoztam az üres hordozót, mindenki nézett és ez nagy nagy büszkeséggel töltött el. Jó érzés volt vele végigmenni a folyosókon. A visszafelé út Pannival és Judittal pedig egyszerűen leírhatatlan érzés. A hordozókát a babakocsi tartozékaként kaptuk Judit apjától és most jó szolgálatot tett. Becsatoltam a hátsó ülésre, Judit beült mellé és irány Eger.
Többször is megálltunk az úton, mert 45 percenként át kellett mozgatni kicsit a babát mivel nem egyenes a hordozó alja hanem kicsit V alakú. Fura érzés volt egy benzinkúton ácsorogni miközben tisztába tette Judit Pannit. Közben megálltunk ebédszünetre is, de a lényeg, hogy egyszer se sírt fel az úton. Nem is baj, mert így minden erőmmel az útra tudtam koncentrálni. Meg kell mondjam, mindig óvatos vagyok, de most annyira óvatos voltam, hogy nyugodtam feltehettem volna egy kalapot is a fejemre.