Bármilyen szuper lélekbeható és szemetgyönyörködtető tájképet töltök a Facebookra, az max 50 elismerést kap. Panni első képe több mint 200-at kapott és még mindig csordogálnak a lájkok. Izgatottan vártuk hogyan fognak reagálni otthon "szőröstalpú gyermekink" de előtte még le kellett küzdenünk egy komoly akadályt. 70 lépcső. Lift nincs. Egyszer bele fogok őrülni ebbe a sok lépcsőbe. Eger a lépcsők városa az tuti. Egyszer megszámolom hány lépcsőre kell fellépnem, hogy hazaérjek az egri telephelyről. 
Ugyan az az érzés volt bennem mint amikor Picurt hoztuk hazafelé. Akkor is ugyan ilyen izgatottak voltunk. Juditom lemaradt a lépcsőzésben mivel neki a friss seb nem igazán alkalmas eme sportra. Megvártam, mert filmre szerette volna venni az első találkozást.
Nem is tudom, hogy a félelem, vagy a kíváncsiság volt nagyobb bennük. Picur félt, mert háromszorosára borzolta a farkát. Kormi talán inkább kíváncsi volt, de nagyon közel menni nem mert és visszaugrott Panni minden kacsintására. Végülis kb úgy fogadták ahogy vártuk. Kormosom hűséges testőrként viselkedik, nélküle semmit se lehet tenni a babával. Éjjel mászkál rajtam, ha sír a baba és őrködik ha épp szopi idő van.
Pannikám szobája régebben csak egy szoba volt, de lassan lassan raktárrá alakult. Kb 3 hónapot dolgoztunk vele mire gyerekszoba lett. Festettem figurákat a falra, kapott mesés tapétacsíkot kiságyat, pelenkázót, pihenőszéket, játszószőnyeget.... meg is kaptuk Emőkétől, hogy túl sokat költünk rá, bezzeg az ő idejükbe semmi ilyesmi nem volt és mégis felnőttek. Én ezt meg is értem, de ha azt nézzük az ősemberek nem jártak kórzázba mégis megszültek, szóval akkor mi miért járunk... kár is ezen vitatkozni. A kor fejlődik, még ha nem is mindig a jó irányba, de végülis semmi olyasmit nem kapott ami hasztalan vagy hülyeség.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése